2010. március 6., szombat

Fonott kalács pudingkrémmel töltve!

Erre csak azt tudom mondani isteni, és akinek megcsináltam mindenkinek az volt a reakciója, hogy olyan mint a régi nagyik sütijei, abbahagyhatatlan :)

Hozzávalók:

90 dkg finomliszt
9 dkg élesztő
4 dl tej
10 dkg cukor
3 ek. olaj
3 tojás felvert habja

Krémhez:

5 dl tej
2 csomag csokoládés pudingpor
25 dkg kristálycukor

20 dkg rama sütőmargarin
3 ek. kakaó

Elkészítése:

A krémhez megfőzzük a pudingot, majd belekeverjük a margarint, és a kakaót. A tésztához felfuttatjuk az élesztőt pici cukorral, és a langyos tejjel. Összedolgozzuk a többi hozzávalóval, majd 6 cipóba osztjuk. Egyenként kisodorjuk, és megtöltjük krémmel, majd felcsavarjuk mint a kalácsot, és 2-2 összefonunk, vagyis 3 fonatunk lesz. Kikent tepsibe fektetjük, fél órát kelni hagyjuk. Sütés előtt tetejüket megkenjük tojássárgával, megszurkáljuk hústűvel, és előmelegített sütőben megsütjük.

Tipp: Én sütőpapírt is szoktam alá tenni, és aki nem szereti a csokisat, bármilyen ízű pudinggal elkészítheti!

Forrás: mindmegette

2009. november 5., csütörtök

Túrós- barackos torta

Hozzávalók:

Tészta:

7 dkg hideg vaj
8 dkg cukor
20 dkg liszt
½ csomag sütőpor
1 tojás

Töltelék:

75 dkg túró
10 dkg puha margarin
30 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 csomag vaníliaízű pudingpor
3 tojás
5 dl tej

barackbefőtt (idényben nyers gyümölcs)

Elkészítés:

A tészta alapanyagait hideg kézzel gyorsan összeállítjuk. Ha nagyon kemény a tészta, egy kis hideg vízzel állítsuk be az állagát, hogy rugalmas tésztát kapjunk, majd hűtőbe tesszük fél órára, fóliába csomagolva.

Egy tortaformát kivajazunk, a kinyújtott lapot beleigazítjuk, legalább 2 cm-es peremet készítve a tortának.
A tésztát előmelegített, 180 °C-os sütőben elősütjük 10 percig.

A túrót elkeverjük a lágy margarinnal, a tojások sárgájával, a pudingporral, a cukrokkal, hozzáadjuk lassan a tejet, majd óvatosan, hogy ne törjük, beleforgatjuk a tojásfehérjék keményre vert habját.

A tészta tetejét kirakjuk barackdarabokkal, a túrókrémet rásimítjuk, visszatesszük a sütőbe, s valamivel mérsékeltebb lángon, kb. 60- 70 percig sütjük. Ha megsült, kapcsoljuk ki a sütőt, és nyitott ajtónál tartsuk benn a süteményt még 20 percen keresztül, s csak akkor vegyük ki a formából.


Megjegyzés:
Nekem kicsit folyós volt a töltelék, ennek ellenére amikor kihűlt elég jól megszilárdult! A sütés vége felé egy kis alufóliát kellett rátennem, hogy ne égjen meg a teteje!

Túrós gyümölcsös süti

Hozzávalók:

0,5 kg tehéntúró (papíros)
8 ek kristálycukor
1 csomag vaníliáscukor
2 dl kefír
2 púpozott tk étkezési zselatin
1 dl langyos víz
babapiskóta
gyümölcs (idény szerint, eper, meggy, őszibarack...)(ha túl sok a gyümölcs, akkor nagyon híg lesz a "süti")

folpack, alufólia, őzgerincforma vagy nagyobb kerek jénai tál


Elkészítése:

Nagyobb tálban összekeverem a túrót, cukrokat és a kefírt.
A gyümölcsöt (pl. 5 db kisebb őszibarack) megmosom, lehúzom a héját ill. kimagozom és kb. fél meggyszem nagyságúra vágom, lecsepegtetem.
Kisebb lábosban langyos vízhez keverem a zselatint és folyamatos kevergetés mellett felforralom, tűzről levéve hagyom hűlni szobahőmérsékletig.
Kibélelem folpackkal a formát ill. jénait.
A túrós masszához keverem a gyümölcsöt, majd a zselatint és a formába öntöm; tetejére babapiskótát teszek (1 rétegben, ha kell eltöröm, keményebb felével lefelé).
Lefedem alufóliával és a hűtöbe teszem min. 5 órára.
Kiveszem a hűtőből, leveszem az alufóliát, ráteszek a tetejére egy nagyobb lapos tányért és egy hirtelen mozdulattal megfordítom. Lehúzom a folpackot és már lehet is szeletelni.

Jó étvágyat kívánok!

Krémes máktorta

Hozzávalók 6 főre

50 dkg omlós tészta omlós tésztához:
• 10 dkg porcukor
• 20 dkg vaj
• 30 dkg liszt
• 2 tojás
• sütőpor

krémhez:
• 2 dl tejszín
• 2 dl víz
• 5 dkg liszt
• 8 dkg mazsola
• 10 dkg darált mák
• 25 dkg krémtúró
• méz

díszítéshez:
• durvára szeletelt pisztácia


Tippek:
- Szétesik, morzsalékos, kizsírosodott a tészta: oka, hogy megolvadt a zsiradék. Megelőzhető, ha nem gyúrjuk sokáig a tésztát, hűvös helyiségben dolgozunk, sima lisztet használunk, de nem lisztezzük és nyújtjuk sokszor a tésztát.
- Sütés után összehúzódik a tészta: olyankor fordul elő, ha kevés zsiradékot, sütőport és sok folyadékot használunk fel a tészta készítéséhez.
- A vaj és a porcukor összefut (ikrás lesz): ez a kevert omlós készítésekor fordulhat elő. Oka, hogy a tojásokat nem egyenként adtuk hozzá, így a zsiradék nem tudta azt felvenni. “Kisimítható”, ha vízgőz fölött, folyamatosan keverve óvatosan felmelegítjük, majd kihűlésig tovább keverjük.
- Ha több lisztet használtunk a kelleténél, az ilyen massza sütés után szétesik.

Elkészítés
1. A tésztához kézi vagy gépi habverővel habosra keverjük a puha zsiradékot és a porcukrot, majd folyamatos keverés mellett, egyenként hozzáadjuk a tojásokat. Ezután fakanállal beledolgozzuk a sütőporral elkevert lisztet.
2. Az omlós tésztát tortaformába tesszük megszurkáljuk, és 190-210 fokon 1/4 óráig sütjük.
3. A krémhez 1 dl tejszínt 2 dl vízzel felöntünk, belekeverjük a lisztet, a mazsolát, és a mákot. Forraljuk, majd 5 percig főzzük.
4. A krémtúróba belekeverjük a kihűlt mákkrémet, mézzel édesítjük (ízlés szerint).
5. 1 dl tejszínt habbá verünk és a krémhez adjuk.
6. A masszát a tortára simítjuk, és durvára szeletelt natúr pisztáciával díszítjük.


Megjegyzés:
Nagyon finom, a krém miatt könnyű torta, mákimádóknak csak ajánlani tudom!

Fehér piskóta

Hozzávalók:

Mindentojásfehérjéhez 1 ek. cukor, és 1 ek. liszt

Elkészítés:

Tökéletes felhasználási módja a megmaradt tojásfehérjékhez!
A fehérjéket elkezdem habbá verni, hozzáadom apránként a cukrot, amivel fényes és kemény habot verek, végül evőkanalanként beleszórom a lisztet.
Teszek bele egy mokkáskanálnyi vanília eszenciát/ vaníliás cukrot! sokat dob az ízén.
Egy őzgerinc vagy hosszúkás (kalács) formát kivajazok, kilisztezek. Beleöntöm a tésztát és a tetejébe lisztbe forgatott (hogy nem menjen az aljára)gyümölcsöt teszek, majd világosra sütöm.

Megjegyzés:

Én egy lapos kisebb tepsibe tettem, és inkább kibéleltem sütőpapírral, így tutira nem ragadt még le, és a tepsi takarítása is könnyebb ;)

2009. augusztus 24., hétfő

Amerikai krémes

Hozzávalók:

Tészta:
7 tojás sárgája
20 dkg kristálycukor
20 dkg sima liszt
1 cs. sütőpor
1 evőkanál kakó
14 evőkanál víz

Krém:
2 cs. vaníliás pudingpor
6 evőkanál kristálycukor
1/2 liter víz
7 tojásfehérje

Tetejére:
1/2 liter hulala tejszínhab
reszelt csoki

Elkészítés:

Tészta:
A tojás sárgáját a cukorral habosra keverjük! A sütőport és a kakót elkeverjük a lisztel, és a vízzel, majd összekeverjük a 2 masszát. Kivajazott és kilisztezett tepsibe, előmelegített sütőben megsütjük!

Krém:
Amíg sül a tészta meg lehet csinálni!
A vanília pudingporokat 3 ek. cukorral és a vízzel sűrűre főzzük, és ebbe a forró krémbe beleforgatjuk a 3 evőkanál kristálycukorral felvert 7 tojásfehérjét!
Ezt a krémet rásimítjuk a meleg tésztára, és ha ez az egész kihűlt, akkor a kemény habbá felvert tejszínhabot rásimítjuk, végül a tejszín tetejére egy kis csokit is lehet reszelni!

pár órát áll a hűtőben, és már lehet is szeletelni!

Forrás: anyósomtól kaptam, ő meg egyik munkatársától ;)

Lekváros bukta


Tejmentessé tétele: liga margarin, szója tej. Egy jó tipp: kelesztő helynek a legjobb a mikró, persze kikapcsolt állapotban, vagy esetleg a sütő is jó választás :)

Hozzávalók:

50 dkg liszt
2 db tojássárgája
6 dkg olvasztott liga margarin
5 dkg porcukor
1 kávéskanál kristálycukor
2 dkg élesztő
3 dl tej
csipetnyi só, valamilyen kemény lekvár a töltéshez

Elkészítés:

Az élesztőt kb. 1 dl langyos tejben, 1 kávéskanál kristálycukorral felfuttatjuk. A tészta többi hozzávalóihoz – a vaj kivételével - hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, és a robotgép dagasztó pálcáival összedolgozzuk a tésztát. Ha a tészta hólyagos hozzáöntjük az olvasztott vajat, amivel szintén jól eldolgozzuk. Lefedve – huzattól védett helyen – kb. 1 órát kelesztjük. (Legjobb hely a kelesztésre a mikrósütő, természetesen nem bekapcsolva, robotgép helyett kenyérsütőgéppel is dagaszthatjuk, keleszthetjük a tésztát.) Ha a tészta megkelt, lisztezett deszkára borítjuk, gyengén átgyúrjuk, kb. 1 cm vastagra kinyújtjuk. és 8-10 cm-es négyszögekre vágjuk, a közepébe lekvárt teszünk, és felcsavarjuk. A felcsavart buktákat margarinnal kikent tepsibe, szorosan egymás mellék tesszük, tetejét egy kevés olvasztott margarinnal (zsírral) megkenjük. Kb. még 30 percig kelesztjük és közepesen forró sütőben (légkeveréses 160º, normál 180º) kb. 30 perc alatt megsütjük. Sütés után deszkára borítjuk, de csak a tálaláskor szedjük szét a buktákat. Tetejét porcukorral meghintjük.



Forrás!!